Ruzso-féle agymenés

Megnéztem egyik nap a vasembert és egy fura dolog ütötte meg a fülem. Ki hitte volna, hogyha arab terroristák rabolnak el és be akarják törni az ajtót, csak kiabáljunk ki nekik, hogy egy perc. Mellesleg a film szerintem felejthető. Íme a videó:


Iron Man Hungarian part - MyVideo

Hurrá itt a PÁGISZ.

Mikor végéhez értem általános iskolás tanulmányaimnak ott volt a kérdés, merre tovább, mivel igazán jól nem tanultam. Mondjuk mi is számít jónak? Az én akkori átlagom 3,8 volt, ami állítólag nem olyan jó és körülbelül ez volt a felvételi alsó ponthatára. Harmincketten lettünk egy osztályba és engem vettel fel harmincegyedikként. Vicces dolog ez, utolsó előttiként az átlagom miatt. A négy év alatt kiderült, hogy mégsem utolsó előtti vagyok, ha jól emlékszem valahol a 13. helyen voltam a tanulmányi átlagba általában 3,3as átlaggal. Érdekes mikből tevődik össze egy osztály, az osztály fele falusi volt körülbelül és a falusi iskolákban a tanítási színvonal elég alacsony volt. Rögtön az első év után hárman elmentek, akik falusi iskolából jöttek és papíron mindegyik jobb tanuló lett volna mint én. A Szekeres például, aki egy cigánygyerek volt 4,5 átlaggal jött a suliba(ha jól emlékszem) és majdnem megbukott év végén. Jó általános iskolába jártam ebből látszik, pedig ott elég rossz tanulónak számítottam, vagyis nem rossznak, hanem nem voltam egy élvonalbeli. Mindig megkaptam, hogy milyen hülye vagyok és kukás lesz belőlem meg ilyenek és ahhoz képest szerintem nem is tanultam olyan rosszul. Igazából az első négy év elment marha hamar, elszaladt. Voltak konfliktusaim, de főleg tanárokkal. Volt a Sárándi a fizika tanár, aki már a gólyatábor óta pikkelt rám. Nem is tudom, hogy igazán miért. Szerintem az volt az első pillanat, amikor volt ilyen bemutatkozás és mindenkinek mondania kellett volna egy becenevet és meg mondtam, hogy én azt szeretem, ha Tamásnak hívnak, ő meg akaratoskodott én meg maradtam a Tamásnál. Szerintem ekkor utált meg engem, mert nem úgy tettem a dolgokat, ahogy ő szerette volna. Még talán az osztályfőnököm utált. Ő meg egy buzi szerintem egyszerűen, nem tetszett neki a stílusom és nekem sem az övé, én egyszerűen szartam sok mindenre és nem törődtem a dolgokkal ez meg nem tetszett neki. Ő volt a tökéletes üzletember meg tanár meg minden szar a saját szemében. Én egyszerűen utáltam és utálom még mindig. Egyszer írt egy email-t, hogy tudna munkalehetőséget nyárra és az egész az volt, hogy előadást tartott, hogy ő milyen jó kis ügynök ezekben a szarokban meg satöbbi. Igazából ehhez pofa kell, hogy másokat felkeress és ilyenekkel zaklass szerintem. Neki mindenhez van pofája és szerintem senki sem szereti őt ezért. Más nem volt igazából, akivel bárminemű kisebb nagyobb ellentétem lett volna. A tanárok többsége jóakaratú volt vagyis nem egy köcsög faszfej szerintem, én kedveltem őket. Minden évnek megvoltak a maga szokásai így visszatekintve. Első évben olyan kis rendszerető csendes voltam, vagyis szerintem rendszerető. Sosem beszélgettem, oda figyeltem, csak visszafogottan haverkodtam, vagyis normális voltam viszonylag. Bár annál züllöttebb voltam, ha például elmentünk biliárdozni. Olyanokat játszottam, hogy lenyomtam három feles vodkát egymás után és húzóra egy korsó sört utána, hát az eléggé be tudott ütni. Szerintem körülbelül azóta az idők óta utálom a vodkát, mert akkor mindig azzal ütöttem ki magam, na meg a vodka naranccsal. Volt párszor olyan, hogy úgy bepiáltunk, hogy néha a golyó elhagyta az asztalt és akkor a tulaj csúnyán nézett ránk kicsit. Ezek főleg akkor voltak, amikor a Jocóval és baráti körével jártam a Smukiba illetve a Plázába biliárdozni. A Dáviddal akkor még annyira nem járogattunk el. Ahogy ő mondaná akkor még nem vittem romlásba. Volt olyan, hogy egy héten négyszer is elmentünk, ez főleg augusztusban volt, a suli kezdés előtt. Jó volt végül is, jó kis csajokkal voltam együtt, meg úgy a társaság is jó volt, de nem igazán barátok voltak, hanem csak ismerősök és haverok. Az csak egy haveri társaság volt és abból most egy emberrel tartom a kapcsolatot, azért a majdnem tíz emberből az nem is olyan jó arány, ha bele gondolunk. Van, akit évek óta nem is láttam, vagyis körülbelül majdnem mindet. Volt akkor egy csaj a Viki, ő jó nő volt és a Jocónak is tetszett, de aztán semmi nem lett vele vagy talán jártak pár napot, de semmi több. Később egyik osztálytársam kurógatta, ami azért is érdekes, mert egy eléggé szétszívott arc volt, aki egész négy év alatt füvezett illetve árulta a suliban is. Ha koleszes vagy albérletes volt, akkor nála volt a nagy cucc, de amikor nem és mindennap átjárt, akkor meg hozta magával a határon, bátor volt a gyerek. Aztán úgy a második évben elkezdtem úgy megtalálni az igazi barátaimat és sikerült is. Velük most is tartom a kapcsolatot és eljárogatunk biliárdozni, strandra, kajálni és ilyenek. Ahogy másik helyre költözött a suli, úgy mi is változtunk. Állítólag mi voltunk az eddigi legértelmesebb évfolyam, normálisak voltunk, nem szemtelenek és társai. Azt szokták mondani, hogy az A-sok mindig ilyenek, a B-sek és C-sek meg nem. Mondjuk tényleg úgy tűnt, mintha így lett volna összeválogatva. Az A osztályban van egy normális átlag réteg, a B osztályban a barmok, a C osztályban a nyüzügék. Örültem, hogy ebbe az osztályba kerültem, jobb helyem nem is lett volna. Az egész iskolával egyetlen baj volt, hogy egy lány se járt benne és teljesen fiúiskola volt. Ezzel az volt a baj, hogy teljesen elvadultunk és valahogy elszoktunk a természetes női társaságtól, vagyis nem volt bennünk az a csajozhatnék és négy-öt év elég hosszú idő, bárhogy is nézzük. A végeredmény az lett, hogy elszoktam a csajoktól, vagyis attól, hogy bármikor oda fordulok egyhez és beszélek vele és elvagyunk. Nem volt lány barátom, ez a lényege a mondhatnékomnak. Történtek balesetek is a négy, illetve öt év alatt. Betört pár üveg, pár testnevelés órai sérülés és még egy-két apróság. Sosem voltam egy lógós, de ötödik évben elég lazán vettem a dolgokat, addig viszonylag elég komolyan. Bár negyedikben se voltam valami rendes tanuló, de azért igyekeztem. Arra rájöttem már akkor, hogy ami nem érdekel, azt rohadt nehezen tudom megtanulni. Mondjuk ami elsőre nem volt érdekes az lehetett még másodikra, de az nem a történelem volt. Mondjuk a világháborúk sem nagyon érdekeltek, de muszáj volt megtanulni. Hitler korszaka érdekes volt azért, de az is csak kicsit. Kedvenc tantárgy nem is tudom, hogy volt e nekem, utáltam a magolásos órákat vagy olyanokat, amin sok volt a szövegelés. Gyakorlatok nagyobbik részét szerettem, mármint azokat, amiken valami értelmeset kellett csinálni. Mindenki utálja, ha olyat készít, aminek semmi értelme vagy olyanokkal dolgozik, amik nem megfelelő műszerek, esetleg nem megfelelő emberek. Voltak necces dolgok, volt olyan, hogy a fejemtől 20cmre szállt el egy toló ellenállás belseje és akkorát villant, hogy aki a terem másik felébe volt látta a villanást a mellette lévő monitorról tükröződni. Nekem mondjuk nem tűnt akkorának, de mindenki más észrevettem még az is aki háttal állt. Volt egyszer egy olyan is, hogy menetzárlatos lett a tolóellenállás belseje és egy füzeten volt rajta és a felső lapok átégtek. Ez csak azért érdekes, mert a Szaszának volt a mániája, hogy neki mindig kellett valaminek a kezében lennie és valamit taperolnia kellett és, ha akkor tapogatta volna, akkor lehet hogy még mindig foltoznák a kezén az égési sérüléseket.

Hurrá nyaralok Révfülöpön.

Igazából Révfülöp az alsós és felsős éveim egyik visszatérő pontja maradt. Hol is kezdjem, elsős koromban voltam először ott, mint kisdiák és nyolcadikos koromig minden évben mentem a suli zárás után, tehát sokszor 1 hetet eltöltöttem ott. Szépen lassan megismertem a helyet, akik ott voltak, szóval tök jó buli volt mindig. Ilyen gyerektábor volt és nagy néha valami ismerőst is találtam ott. Hála ezeknek sosem voltam ballagáson 7 éven át, nyolcadikba ott voltam, mert akkor muszáj volt, de amúgy nem. Amúgy úgy volt, hogy hetedikbe megyek utoljára a korhatár miatt, de fater megint hülye volt és erről én megint nem tudtam és két évvel kevesebbnek írt be. Hiába, az ész az tükröződik nála. Amúgy jó volt az utolsó, bár főleg kicsik voltak, de volt egy 16 éves diák csaj és egy fiatal kísérő csaj, akivel nagyon jól megértettük egymást, szóval így jó buli volt az egész. Akkor már bagóztam vagyis akkor még bagóztam és ami érdekes volt, hogy 2 évvel idősebb volt a csaj vagy lehet csak eggyel, de olyan jól megvoltunk, akkor éreztem először amolyan barátság félét egy lány felé, mármint olyat, hogy nem akarom megdugni meg semmi kapcsolat csak elvoltunk. Bár, hogy őszinte legyek elkaptam volna egy röpke dugásra. Mondjuk én kit nem kaptam volna el vagy kapnék el. A nyolc ott töltött évből hét jól telt, de egy nem annyira. De mi is történt, hívhatnám úgyis, hogy csalódások első fejezet, de ez még nem akkora volt, legalábbis az elkövetkezendőkhöz képest nem volt nagy, de hát akkor is. Szóval ötödikes lehettem és volt egy lány, akinek tetszettem, vagyis azt hittem. Kaptam jó éjt puszit meg ilyeneket meg játszotta, hogy mennyire kedvel meg szeret. Pár évvel idősebb volt nálam és én ott elég hamar megszerettem. Mivel az egész tábor csak egy hétig tartott, így felpörögtek az események, mert én pár nap után megszerettem. Talán azért mert senkim se volt és kedves volt hozzám és eljátszotta, hogy szeret, aztán közölte velem, hogy ő csak játszott és nem akart megbántani és nagyon sajnálja. Körülbelül 11-12 évesen ez egy jó kezdet a nőkkel szerintem, hogy már akkor balek lettem. Amúgy volt még egy srác, akivel szintén ezt játszotta, de én utána szóba se álltam vele, ő meg hülyítette tovább a másik srácot, akit nem is érdekelte, hogy velem mit csinált, hagyta hogy vele játsszon tovább. Érdekes, hogy az emberek mire képesek egy kis szeretetért, ha magányosak, még ha azok az érzelmek messze nem is igazak és csak ámítás, de jól esik akkor is az érzés, hogy igen, van aki szeret minket. Amúgy a csaj még levelet is írt nekem miután haza értünk, hogy hogyan megbánta meg sajnálja meg ilyenek. Persze, ahogy én elolvastam rögtön elbőgtem magam, de annyi idősen egy ilyen „trauma” vagy „sokk” után talán érthető is. Tudom ez semmi a halálesetekhez képest, de végül is ahogy nézzük ez volt az első szerelmi csalódásom és tök szarul eset és főleg úgy, hogy eddig senkinek sem mondtam, mondhattam el. Néha elgondolkozik az ember, hogy vajon benne van a hiba vagy éppen az aktuális lányban, először én mindig arra jutok, hogy a hiba bennem van, hiszen ki lennék én egy szép lányhoz képest, akiért minden pasi bolondul vagy ha nem mind akkor nagyon sok és ráébredek általában, hogy a szép külső mögött a belső szinte nulla, kivan éhezve a szeretetre, de csak az önkényes szeretetre és viszontszeretni nem tud és nem is akar. Visszatérve Révfülöpre, talán ha jól emlékszem egyszer voltam ott nem táborral. Egyszer keresztanyámmal, az új pasijával illetve újdonsült kisfiúval és két unokatestvéremmel voltam ott valamivel több mint egy hetet azt hiszem. Az is érdekes egy nyaralás volt, nem nagyon foglalkoztak velem, vagyis le voltam szarva és el is voltam úgy magamban meg az unokatestvérekkel. Azért jó kis egy hét volt az, vagy talán kicsit több mint egy hét.

Folyt. köv...

A felsős évek

Mondhatnánk úgy, hogy a felsős évek, avagy kanosodik a kisdiák. Hát igen, ekkor kezdtek érdekelni komolyabban a lányok, vagyis ekkor kezdett el ágaskodni a farkam utánuk, mondjuk így. Előtte is voltak lányok akik tetszettek, elsőként nekem Rita tetszett, nem tudom miért, pedig olyan fiús volt, de viszont nagyon okos. Nem emlegetném csalódásként, sem senkit ebből az időszakból, az iskolából. Még gyerek voltam tele vágyakkal és elképzelésekkel. Ebben az időszakban költöztünk el az új helyre, vagyis oda, ahol most lakunk. Én szerettem ott lakni és én mondjuk maradtam volna ott, lehet itt tágasabban vagyunk, és már meg is szerettem ezt a helyet. Szívemhez nőt a hely, mint sok más minden az évek folyamán. A legemlékezetesebb dolgok a klubdélutánok és a szív küldi szívnek posta. A szív küldi szívnek dolog mókás volt nagyon. Nagyszünetben volt ilyen szerelem posta, amit a kiválasztottnak elvittek, amúgy ilyen minden suli bulin is volt. Egyszer én szerelmet vallottam ilyenben azt hiszem a Ritának és ő is így válaszolt és a többiek elolvasták a választ, amiben megmondja, hogy nem szeret engem satöbbi és a tolltartómba rakták, a többiek meg elolvasták és szegény lány kiborult és csak sírt. Nikivel is nagyon jól kijöttem akkor. Ő egy nagyon szép magas lány volt, tetszett nekem mindig. A legemlékezetesebb pillanat vele talán az volt, amikor egyik klubdélutánon lassúztunk. Az annyira jó volt akkor. Sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor a karjaimban volt és közben a háttérbe mutogatták a többiek a szíveket és mondtam neki, hogy a többiek mit mutogatnak és elkezdi erre, hogy zavar téged, mondom nem, engem sem felelte és táncoltunk tovább. Szabinával is táncoltam ekkor és vele nagyon rossz volt, nem is rossz hanem kényelmetlen. Alacsony volt a csaj, nálam sokkal alacsonyabb és jóformán le kellett hajolnom tánc közben, hogy tudjak vele normálisan, na az nagyon rossz volt pedig tök aranyos volt a csaj meg minden, de valahogy nekem nem jött be a magassága miatt. A sulibulik is jók voltak, persze tök feszült volt mindenki és senki sem táncolt senkivel, igazából csak lézengett mindenki mindenfele, pedig a lányok is kikenték magukat meg mindenki jól nézett ki, de nem volt semmi soha. Mondjuk én már akkor sem voltam valami nagy buliba járó meg sosem leszek szerintem, bár ha lesz olyannal, akit szeretek és vele szívesen elmennék, akkor biztos megszeretem, sajnos erre kicsi az esély. Csináltam ekkor baklövést is, olyan hű de nagyot nem, de egy kicsit egyszer igen. Anno, akkor nyolcadikos koromban cigiztem, ami nem is nagy gond, de egyszer újsággyűjtés volt a suliban és elmentünk közbe cigizni és pár alsóbb éves meglátott minket és a Robival voltam, aki szintén cigizett és elkezdte megfenyegetni a gyereket, hogyha beköp minket, akkor kiégeti a szemét. Robika teljesen elvolt akkor szállva. Először úgy gondoltuk ebből semmi nem lesz, de a hülye gyerek vagy egyik haverja ezt elmondta az osztályfőnöknek ő meg az igazgatónak, aki amúgy nagyon kedvelt minket és bírt és teljesen korrektül lebaszott minket meg ilyenek. De mondjuk Robinak lehetett volna több esze akkor. Ebben az időszakomban sokan elismerték, hogy igen én értek a PC-hez. Ekkor csináltam meg az ECDL vizsgát, ami nem nagy szám egyáltalán, de nekem már akkor megvolt, amikor általános iskolás hetedikes voltam és ez a nagy szó, nem az, hogy megvan. Akkoriban a sulinak én állítottam össze a könyvrendeléseket vagyis annak elektronikus részét. Volt akkoriban egy igen gagyi könyvrendelő program és faxon kinyomtatva kellett leadni a rendeléseket és a tanár, aki ezeket csinálta az nem értett egyáltalán a Windows-hoz, ő a comodoros időkben nőt fel teljesen. Szóval ezt megcsináltam két évben is és tök ügyes voltam, persze mindig csak egy köszönömöt kaptam érte, de az bőven elég volt, meg annyit, hogy egy két órára nem kellett bemennem, mert leigazolta a tanár nekem. Úgy gondolom, hogy szerettek engem a felsős éveim alatt, mindig normális voltam viszonylag és nem nagyon volt baj velem komolyabban. Magányos voltam, de ez ennyi idős korban talán normális. Valahogy ilyenkor kevesebb dolog történt velem vagy csak nem nagyon emlékszek rá és nem tudom leírni, valamelyik, de ez egy unalmas időszakvolt, ez tény.

Folyt. köv...

Talán a legnépszerűbb és megbízhatóbb le/fel töltés sebességmérő oldal a speedtest.net. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Sosem voltam egy nagy szereplő és mikor szerepelni kellett volna közönség előtt és megláttam anyámat is, egyszerűen sírva fakadtam. Utáltam, ha nézett és szerettem volna, hogyha vége lenne, egy lelki beteg gyerektől mi más lehetne várni. Az akkori osztályfőnökünk akkor aznap ott elmondta az Imi barátomnak, hogy milyen rendes volt, hogy műsor közben vigasztalt. Másnap meg velünk kiabált, hogy végig beszélgettük a műsort, ami persze nem is volt igaz és amikor anyám ott volt akkor persze jó pofizott. Utáltam, mert engem mindig nünükének hívott és ezt átvették a többiek is, persze aki igaz barát volt, az nem hívott annak, vagy van aki kedvesen mondta, de rohadtul utáltam akkor is. Egyszer mondtam otthon, hogy mi volt van meg, hogy minek hív és apám bement beszélni az igazgatóval, amiről nekem elfelejtett szólni, meg persze anyám is és másnap velem közölte a tanár, hogy én milyen aljas vagyok meg ilyenek, meg hogy mi feljelentettük őt és ezt is hitte mindenki hosszú évekig, aztán persze ezt is utólag tudtam meg, hogy csak fater beszélt az igazgatóval. Persze voltak ilyen esetek még. Egyszer bement beszélni vele, hogy mit csinálunk napköziben, mert teli vagyok hármassal és akkor persze engem szerencsétlen gyereket vittek a napközis tanárral az igazgatóhoz, hogy beszéljenek velem, persze én ugyancsak bőgve, mert semmit nem tudtam róla. Mindig imádtam, mikor valaki a fejem felett a tudtom nélkül intézkedik. Egyszer vettünk ilyen kretén magazint, ami jópofa volt, de az igazgató meglátta és elvette és erről anyámék nem tudtak meg nem is akartam, hogy tudjanak, mivel a múltból indultam ki, tudtam, hogy nem lehet jó vége. Egyszer voltam ilyen hegytúrás táborban és ott értem jött elém és azon rettegtem mi lesz, ha megtudja, hogy ilyet vettem és hogyan megver. A számítástechnika felé a tehetségem vagy hogy nevezzem, érdeklődésem már akkor is megvolt, jártam ilyen suliba meg minden, ezt a részét kivételesen élveztem. Hét éves korom óta vagyok számítógép előtt. Ott is ismertem meg egy barátot, de az se volt hosszú távú. Egy idióta emberke volt és hitt a saját igazában, még ha messze nem is volt igaza. Képes volt mást nyilvánosan lehülyézni és leordítani, mikor valami nem is úgy volt ahogy és társai. Most mivel hamarosan közeledik a születésnapom (08.26) eszembe jutott a legrosszabb emlék erről. Lehet nem is a legrosszabb, de az egyik legrosszabb talán. Az volt, hogy én mindig utáltam a születésnapok körüli felhajtásokat meg ilyeneket és hát nekem volt talán a kilencedik vagy a tizedik születésnapom és nem akartam felvágni a tortát, mire persze engem meg kellett pofozni, mert ugye úgy logikus egyes buta parasztok szerint, aztán örülhetett, hogy könnyek közepette felvágtam neki a tortát. Csodás egy apa mondhatni. Vannak pillanatok, amiket nem felejt el az ember. Vannak vicces dolgok is. Egyszer oda mentem az egyik barátommal egyik volt osztálytársunkhoz, lehettünk vagy harmadikosok és mondtuk, hogy a Petit keressük. Erre az anyja kikiabált az ablakon, hogy a Peti már más osztályba jár meg vannak új barátai meg ilyenek és hogy hagyjuk őt békén. Erre rá két-három napra ők csöngettek nálunk és átjöttek, a Peti anyja meg nem mondott semmit, mintha semmi sem történt volna. Vagy ez olyan mint mikor, akkori Viktor barátom mondta, hogy van számítógépük és nem mondhatja el senkinek, mert nem játszhat és én egyszer megkérdeztem az anyját, hogy játszhatunk e, ő meg csak nézett, mert nekik nincs is, szóval csak kitalálta, de utána előállt azzal a szöveggel, hogy most ezért nem játszhat. Akkor szerettem biciklizni és Imre barátommal is szoktam és egyszer elmentem hozzájuk szokás szerint és felcsengettem, hogy lejöhet e biciklizni. Megismertem az Imi apjának a hangját a kaputelefonba és teljesen be volt rúgva szerintem így utólag, mert azt se tudta, hogy ki az Imi, meg az öreg Sarmonról hablatyolt. Visszamentem körülbelül 10 perc múlva és csodák csodájára jó ember vette fel a kaputelefont és normális volt, az Imi volt. Egyszer eljött velünk a strandra is, anyám azóta is felemlegeti, mint jótét cselekedetét, szerintem ez alap lett volna, hogyha eljön, akkor fizeti a belépőjét mondjuk, de ő akkor az unokatestvéremhez, a Dórihoz is úgy állt, hogyha eljön velünk fizesse ő, mert nekem sem fizetné a testvére. Azért ez kicsit beteg hozzá állás szerintem. Igazából nem is ez a lényeg, hanem őt csak anyám koszos gyereknek hívta. Nem volt koszos, de kutyaszőrös volt a plédje és máris koszos lett. Amúgy elég szegények voltak, az apja szerintem ivott is, de ez most mellékes. Életem első négy éves tanulási periódusa így telt röviden, teli minden „jó” dologgal. Akkor még nem láttam ennyire szörnyűnek a helyzetet, mint most az akkorit, de akkor még gyerek voltam és egy tíz-tizenegy éves nem nagyon tud mérlegképed korrekt véleményt alkotni az őt körülvevő világról. Gondolkozok, hogy milyen pozitívumot írjak, de valahogy egy se jut eszembe. Volt egy barátom a Laci, aki sokszor eljött ide-oda velem és faterral és mivel ők elég szegények voltak így fater fizetett neki majdnem mindent, ha eljött. Akkor kezdtem el kosarazni és mikor lejártam a pályára általában mindig nagyon jól játszottam. Mondták mindig a nagyok, hogy had dobjon a kicsi, mert jól dob és igen, nagyon jó bedobó voltam már akkor. Akkoriban, nem mintha most is valahogy máshogy lenne, de lényegében két boldogság forrás volt az életemben, a számítógép és a kosárlabda. Elcseszett egy gyerekkornak hangzik, de mentségemre váljon, hogy biciklizni is szerettem, kár hogy se apám, se anyám nem jött el velem egyszer se mondjuk tekerni egyet. Egy beszélgetéssel zárnám le ezt a szakaszom. Egyszer a Viktorral mentünk az iskolába és megkérdeztem mi lesz velünk, ha felsősök leszünk, és azt mondta nem tudja, de akkor egyedül kell majd tanulni állítólag.

 

Folyt. köv...

Ma gondoltam egyet és felraktam, igazából minden gond nélkül ment. Telepítési útmutató itt.

Zagar, nos meghallgattam az egész albumot, amin ez a szám található a Cannot Walk Fly Instead-et. Hát nem is tudom, ez a szám jó, ez a verzió meg pláne, de maga az album szerintem rosszra sikeredett. Legalábbis ha nem is rossz, kicsit olyan semmilyen, tipikus háttérzenének való, valami szóljon a háttérbe alapon. Bár lehet valakinek ez tetszik. :)

Az alsós évek

Ezt mondanám én boldog időszaknak, na jó relatíve boldog. Mikor először mentem iskolába nagyon sírtam, mert nem akartam oda menni. Érdekes mód rajtam kívül mindenki nyugodtan ült ott és nagyon érdekelte. Talán ez azért lehetett, mert nem tudtam, hogy oda megyek. Állítólag anyám mondta csak én elfelejtettem, hát én nem tudom. Őt ismerve szerintem csak mondani akarta, aztán mivel ő olyan, hogy amit ő elgondol, az úgy van, így szerintem csak utólag rám lett mondva, mert a gyereknek úgyis mindegy. Volt akkor egy szomszédlány a Lilla, akivel akkor nagyon jó barátságban voltam. Legalábbis akkor. Egy évvel járt felettem és aranyos lány volt, de mikor másodikos vagy harmadikos lehettem ők elköltöztek. Én szerettem vele és a testvérével játszani meg mindent, akkor szerettem, gyerek voltam. Persze a családon belüli gondok akkor is már burjánoztak. Utáltam apámat, nem mintha most nem utálnám. Azt utáltam a legjobban az egészben, hogy attól kellett rettegnem sokszor, hogy apám megjön, anyám felhúzza az agyát, mert olyan hülye picsa, aztán én kapok pofont. Persze ő mindig meg akart védeni, de szerinte az védelem, hogy oda szól, hogy nem kell verekedni, mintha szerinte a verés és a verekedés ugyanaz lenne. Emlékszem, amikor kiabált annak a hülye baromnak a végén már habzott a szája széle és hülye grimaszt vágott mindig mielőtt adott volna egy pofont, de azt is úgy adta, hogy fülre, ott rohadtul tud fájni és utána volt, hogy nem is hallotta rá egy rövid ideig. Örökké megmarad bennem az, hogy mindig azt néztem, hogy mikor vág olyan grimaszt és akkor én már emeltem fel a kezem, hogy ne bántson vagy, hogy elhajoljak. Persze ő ezeket mindig is tagadta, mert ő szent ember a saját meglátása szerint. Ezt sosem felejtem el, sőt még egy-két dolgot nem. Volt egy osztálytársam, a Bálint, aki egyszer megkérdezte, hogy miért félek, ha így emelik a kezet felém, már reflexként bennem volt, hogy ha kéz megy a fejem felém akkor már védeni kell magamat. Ilyeneket sosem felejt az ember, azt sem, amikor egyszer valami rosszat csináltam, mintha valami eget verő rosszaságot csinálhatna egy gyerek és én meg csak kiabáltam, hogy apu ne bánts, az meg, hogy ne bántsalak, azt lebaszott egy pofont. Ő így érezte magát nagynak, hogy egy védtelen gyereket bánthat. Én már megfogadtam magamban, hogy ha lenne olyan lehetőség, hogy azon múlna az élete, hogy a kezemet nyújtom e, inkább bele rúgnék én is egyet, mert annyit érdemel. Vannak dolgok, amiket az ember sehogy sem tehet jóvá, úgy meg pláne, hogy letagadja, hogy olyan sosem volt. Sosem fogom elfelejteni, mikor egyszer anyámmal aludtam, mert beteg voltam talán, aztán apám is ott volt és beszélgettek. Azt hitték, hogy aludtam, erre megkérdezte anyám apámat, hogy mi csinálnánk, ha a Tamással történne valami, erre oda vágta apám, hogy csinálnánk másikat, hát igen ennyit jelentettem, a nővérem se többet, őt is ott hagyta kiskorában. Aki így önkényesen elhagy egy gyereket az egy szemét és nem ember és sosem lesz jó ember. Aki meg hozzá megy és hagyja, hogy ilyen legyen, az se normális teljesen. A négy alsós év alatt már valamilyen tapasztalatot szereztem az életről, már ha egy gyerek szerezhet. Emlékszem voltak kosaras kártyáim, amiket a zsebpénzemből vettem és talán, ha öt ezer forintot költöttem rájuk összesen és ez egyszer kiderült és akkor is én lettem lebaszva meg megverve, mert ilyen hülyeségekre költöm a pénzem, ami amúgy az én pénzem volt, én kaptam, én gyűjtöttem, ők maximum adták, de mint kiderült azért, hogy utána ellenőrizhessék. Amúgy muter most is lesi, hogy mennyi pénzem van, meg mit mire költöttem, minta lenne bármi köze hozzá. Addig nem hagy békén meg basztat, amíg én tételesen el nem számolok neki vagy hasonló. Szerettem a kosaras kártyákat és még most is megvan egy kettő, persze nem azok amik legelőszőr, mert azokat jobbra ballra cseréltem meg eladtam vettem és satöbbi. De rohadtul elvették tőle a kedvem, hogy verést kaptam azért, mert volt egy hobbim. Ekkor kezdődött nálam a hittre való nevelés is vagy minek higgyem. A gyerek járjon csak templomba, mert az sosem árt, ez volt apám felfogása. Na most egyszer sem jött el velem egyik sem templomba, első alkalommal sem, csak el lettem zavarva. Menj templomba, legalább addig tudtak baszni, körülbelül ez volt a szituáció. Jártam hittanra, már ha elmentem és utáltam nagyon, mert rá voltam kényszerítve. Egyszer kitaláltam, hogy kettős látásom volt mikor mentem templomba, hogy ne kelljen, erre elvittek szem orvoshoz meg minden, meg pszicháterhez is állítólag, arra én nem nagyon emlékszek már és kiderült vagyis megmondta a doki, hogy rálettem kényszerítve a templomba menésre és nem szeretném és ezért volt ez. Mondjuk én úgy emlékszem ezek után is el lettem zavarva. Meg jártam hittanra és le kellett valami szart pecsételtetni, hogy ott voltam, meg mindig volt a pénzszedés, amit nagyon utáltam, ez egy álszent katolikus szarság.

 

Folyt. köv...

Van egy ilyen tantárgyam: Üzleti jog és iparvédelem. Ebből írtam elővizsgát, aminek elméletileg annyi az értelme, hogyha nem sikerül, akkor nincs semmi, ha meg sikerül, akkor felvesszük első vizsga alkalmat vagy ajánl meg jegyet. Ehhez képest kivan írva neptunon hozzá ez:

Vizsga kezdete:	2008.05.05. 5:00:00
Vizsga vége:	2008.05.05. 5:10:00

Leírás:Ez egy fiktív vizsgaidőpont, ide mindenkinek fel kell jelentkezni, aki már írt elővizsgát.

Bárhogy nézem, ez így egy picit vicces. Újra remek a rendszer. :D Eddig úgy volt, hogyha van megajánlott jegy, azt megajánlották, elfogadtuk, beírták. Valakinél igaz úgy volt, hogy beírta, aztán ajánlotta meg és utána fogadtam el. Idei évtől nem adják ki indexet és minden elektronikusan zajlik. Kicsit vicces ez így, mert tanár úr kérdezte elővizsgán, hogy csekkoltatni kellett e a papírt, hogy felvegyük elővizsgát. Látszik, hogy képben van az öreg, bár most nem tudom, hogy bárki képben lenne. Kíváncsian várom az idei félév vizsga meglepetéseit még.