Ruzso-féle agymenés

Az alsós évek

Ezt mondanám én boldog időszaknak, na jó relatíve boldog. Mikor először mentem iskolába nagyon sírtam, mert nem akartam oda menni. Érdekes mód rajtam kívül mindenki nyugodtan ült ott és nagyon érdekelte. Talán ez azért lehetett, mert nem tudtam, hogy oda megyek. Állítólag anyám mondta csak én elfelejtettem, hát én nem tudom. Őt ismerve szerintem csak mondani akarta, aztán mivel ő olyan, hogy amit ő elgondol, az úgy van, így szerintem csak utólag rám lett mondva, mert a gyereknek úgyis mindegy. Volt akkor egy szomszédlány a Lilla, akivel akkor nagyon jó barátságban voltam. Legalábbis akkor. Egy évvel járt felettem és aranyos lány volt, de mikor másodikos vagy harmadikos lehettem ők elköltöztek. Én szerettem vele és a testvérével játszani meg mindent, akkor szerettem, gyerek voltam. Persze a családon belüli gondok akkor is már burjánoztak. Utáltam apámat, nem mintha most nem utálnám. Azt utáltam a legjobban az egészben, hogy attól kellett rettegnem sokszor, hogy apám megjön, anyám felhúzza az agyát, mert olyan hülye picsa, aztán én kapok pofont. Persze ő mindig meg akart védeni, de szerinte az védelem, hogy oda szól, hogy nem kell verekedni, mintha szerinte a verés és a verekedés ugyanaz lenne. Emlékszem, amikor kiabált annak a hülye baromnak a végén már habzott a szája széle és hülye grimaszt vágott mindig mielőtt adott volna egy pofont, de azt is úgy adta, hogy fülre, ott rohadtul tud fájni és utána volt, hogy nem is hallotta rá egy rövid ideig. Örökké megmarad bennem az, hogy mindig azt néztem, hogy mikor vág olyan grimaszt és akkor én már emeltem fel a kezem, hogy ne bántson vagy, hogy elhajoljak. Persze ő ezeket mindig is tagadta, mert ő szent ember a saját meglátása szerint. Ezt sosem felejtem el, sőt még egy-két dolgot nem. Volt egy osztálytársam, a Bálint, aki egyszer megkérdezte, hogy miért félek, ha így emelik a kezet felém, már reflexként bennem volt, hogy ha kéz megy a fejem felém akkor már védeni kell magamat. Ilyeneket sosem felejt az ember, azt sem, amikor egyszer valami rosszat csináltam, mintha valami eget verő rosszaságot csinálhatna egy gyerek és én meg csak kiabáltam, hogy apu ne bánts, az meg, hogy ne bántsalak, azt lebaszott egy pofont. Ő így érezte magát nagynak, hogy egy védtelen gyereket bánthat. Én már megfogadtam magamban, hogy ha lenne olyan lehetőség, hogy azon múlna az élete, hogy a kezemet nyújtom e, inkább bele rúgnék én is egyet, mert annyit érdemel. Vannak dolgok, amiket az ember sehogy sem tehet jóvá, úgy meg pláne, hogy letagadja, hogy olyan sosem volt. Sosem fogom elfelejteni, mikor egyszer anyámmal aludtam, mert beteg voltam talán, aztán apám is ott volt és beszélgettek. Azt hitték, hogy aludtam, erre megkérdezte anyám apámat, hogy mi csinálnánk, ha a Tamással történne valami, erre oda vágta apám, hogy csinálnánk másikat, hát igen ennyit jelentettem, a nővérem se többet, őt is ott hagyta kiskorában. Aki így önkényesen elhagy egy gyereket az egy szemét és nem ember és sosem lesz jó ember. Aki meg hozzá megy és hagyja, hogy ilyen legyen, az se normális teljesen. A négy alsós év alatt már valamilyen tapasztalatot szereztem az életről, már ha egy gyerek szerezhet. Emlékszem voltak kosaras kártyáim, amiket a zsebpénzemből vettem és talán, ha öt ezer forintot költöttem rájuk összesen és ez egyszer kiderült és akkor is én lettem lebaszva meg megverve, mert ilyen hülyeségekre költöm a pénzem, ami amúgy az én pénzem volt, én kaptam, én gyűjtöttem, ők maximum adták, de mint kiderült azért, hogy utána ellenőrizhessék. Amúgy muter most is lesi, hogy mennyi pénzem van, meg mit mire költöttem, minta lenne bármi köze hozzá. Addig nem hagy békén meg basztat, amíg én tételesen el nem számolok neki vagy hasonló. Szerettem a kosaras kártyákat és még most is megvan egy kettő, persze nem azok amik legelőszőr, mert azokat jobbra ballra cseréltem meg eladtam vettem és satöbbi. De rohadtul elvették tőle a kedvem, hogy verést kaptam azért, mert volt egy hobbim. Ekkor kezdődött nálam a hittre való nevelés is vagy minek higgyem. A gyerek járjon csak templomba, mert az sosem árt, ez volt apám felfogása. Na most egyszer sem jött el velem egyik sem templomba, első alkalommal sem, csak el lettem zavarva. Menj templomba, legalább addig tudtak baszni, körülbelül ez volt a szituáció. Jártam hittanra, már ha elmentem és utáltam nagyon, mert rá voltam kényszerítve. Egyszer kitaláltam, hogy kettős látásom volt mikor mentem templomba, hogy ne kelljen, erre elvittek szem orvoshoz meg minden, meg pszicháterhez is állítólag, arra én nem nagyon emlékszek már és kiderült vagyis megmondta a doki, hogy rálettem kényszerítve a templomba menésre és nem szeretném és ezért volt ez. Mondjuk én úgy emlékszem ezek után is el lettem zavarva. Meg jártam hittanra és le kellett valami szart pecsételtetni, hogy ott voltam, meg mindig volt a pénzszedés, amit nagyon utáltam, ez egy álszent katolikus szarság.