Ruzso-féle agymenés

Ajánlás

Ezen iromány ötlete valamilyen elmeháborodott pillanatomban jött össze 2007-07-22én hajnali 1 óra fele a fürdőszobában a tükör előtt borotválkozás közben. Érdekes elgondolás, hogy mikor jutnak az ember eszébe érdekes dolgok. Nekem például a legjobb ötleteim obszcén környezetben születtek meg eddig, legalábbis szerintem, mondjuk baráti köröm véleményét is megnézve, mi számít nálam jónak, meg pláne normálisnak lehet ez az állítás megdőlni látszik. Miről is akar szólni ez a valami, még magam sem tudom pontosan, a tervek elkészültek, vagyis leszeretném írni az életemet, amit azért nem lehet pár oldalban lerendezni, de nagyjából leszeretném írni a fontosabb dolgokat, eseményeket. Első gondolatomban ez nem szerepelt, hanem valami olyasmi forrongott, hogy leírom az elmúlt körülbelül egy évet és leírom csetes tapasztalataimat emberekről, dolgokról, történésekről és hogy mi vezetett odáig, hogy most jelenleg minden csetessel megszakítottam a kapcsolatot, illetve akik elején barátok lettek, most nem az, hogy ellenségek, de nem vagyok velük beszélő viszonyban. Úgy gondolom, hogy az irományomban felhasználom naplóm tartalmát is, vagyis amit egyszer elkezdtem naplót írni, sokat fog segíteni egy-két gondolat összeszedésében és pár boldog esemény felidézésében. Mikor ez a valami kész lesz, már ha kész lesz egyszer, akkor barátaimnak szeretném megmutatni. Arra már rájöttem napló írásom folyamán, hogy minden részletet feltárni egyben izgalmas, de veszélyes dolog, szóval minden intim pillanatot nem fogok elmesélni, maximum aminek jelentősége volt az életemben és fontos volt, vagy érzések kapcsolódtak hozzá és ilyenek. Tudom, nem vagyok egy képzett író vagy irodalmár, de a lelkem tiszta a sok perverz gondolat mellett és senkinek sem szeretnék rosszat, amire büszke is vagyok. Hát vágjunk bele és lássuk mi sül ki belőlem. 

Ez vagyok én

De mi is vagyok én valójában vagy mik is vagyunk mi, ahogy a népszerű millennium sorozat szlogenje szól. Ez az élet nagy kérdése, nézzük én hogy lettem az aki. 1986. augusztus 26-án láttam meg a napvilágot, legalábbis a szülő szoba fényét akkor, úgy este tíz fele. Sokan ilyenkor büszkén mesélik, mikor ez a téma szóba kerül, hogy ők ennyi meg annyi kilóval jöttek a világra, de én nem emlékszem rá, csak arra, hogy szép nagy baba voltam, mi mástól lettem volna ilyen szép nagy. Óvodás létemig semmi jópofa dolgot nem tudok mesélni sajnos, egyszerűen nem emlékszem rá. Már az óvodában se voltam egy nagy Don Huan, van aki már akkor elkezdi a „szakmát”. Nem volt az óvodában barátnőm, egyszerűen azért, mert nem voltam egy helyes fiúcska. Most aki ismer és meglátja az akkori képemet azt mondja, hogy milyen aranyos fiú voltál meg satöbbi, de az nem számít, hogy utólag mit mondanak az emberek ilyen szituációkban, hanem az, hogy akkor mivan, mert akkor élünk, akkor létezünk. Szóval már az óvodában megtapasztaltam, hogy milyen az, ha valakiért nem futnak a csajok, szerintem, akinek már ilyenkor pozitív tapasztalata van annak a jövőben is könnyebben mennek ezek a dolgok. Az óvoda abból a szempontból volt jó, hogy ott dolgozott körülbelül másfél évig a papám és így olyan mókásak voltak a délelőttök. Főleg az, amikor az óvoda ajtajából az óvoda főkapujáig mentünk biciklivel, addig elkísérhettem. Ezekre az időkre még úgy emlékszek vissza, mint a boldog gyerekkoromra. Aztán általános iskolába kerültem, a közeli kálváriába, ami zenei iskola volt, de volt nem tagozatos szak is és itt semennyire nem vették komolyan jóformán a zenei oktatást. Nem kellett semmilyen hangszeren játszani, maximum kottázni tudtam valamennyire, de az se nagyon érdekelt. Utáltam az éneket mindig és sosem tudtam énekelni, pedig régi vágyam lett volna mindig, hogy tudjak. Úgy mondanám, hogy vegyük külön az alsó és felsős időszakot.

Folyt. köv...